Egy kis türelmét kérjük, keressük az Ön számára legjobb ajánlatot.

logo

Sárvár és a Jeli Arborétum

Soprontól a 84-es főúton a Balaton irányába haladva kb. 1 órás autóút után érhetjük el a hangulatos fürdővárost, Sárvárt. Kiváló kirándulási célpont. Főleg kisgyermekes családoknak ajánljuk, de a gyógy- és wellness fürdő mindenkinek tartogat élményt.

A nyugat-dunántúli kisváros Vas megyében a Rába folyó két partján, a Gyöngyös-patak torkolatától délre található, Soprontól közel 60 km-re délre. Kedvező természeti és földrajzi adottságainak köszönhetően már az újkőkor óta lakott. Sárvárhoz közel alapítottak települést a rómaiak Bassiana néven, majd a római uralom után a 9. században itt élt Karoling-kori lakosság temetőjét tárták fel.

A 21. század első évtizedében a város fejlődését alapvetően a gyógy-idegenforgalom fellendülése határozta meg. Akárcsak Bükfürdő esetében, a kőolajkutatók 1961-ben az aranynál is értékesebb kincset leltek a föld belsejében: a gyógyvizet. Hasznosítására 1968-ban még csak egy kisebb méretű termálfürdő épült.
Az új és modern Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő 2002. december 1-től várja korszerű szolgáltatásokkal a gyógyulni, kikapcsolódni vágyókat. 2004-től Sárvár tagja lett az Európai Királyi Fürdővárosok Szövetségének.

A növekvő vendégforgalom következtében szükségessé vált szállodák építése, amelynek eredményeképpen ma a szálláshelyek széles választéka fogadja a vendégeket, a panziótól az 5*-os szállodáig.

A gyógyfürdő az utóbbi évek fejlesztésének eredményeképpen hullámmedencével (2008), és új szárnnyal bővült (2010). Emellett megújultak a város közterei és zöldterületei, fejlődött anyagi és humán infrastruktúrája, gazdagodott kulturális élete. 2002–2010 között megépült a 84-es főút települést elkerülő szakasza, sor került a Nádasdy–vár bástyáinak és falainak rekonstrukciójára (2005-2006) is.

Ha már Sárváron járnak, érdemes felfedezni az Arborétumot és a termálfürdőhöz közel eső, 9 hektár vízfelületű Csónakázó-tavat is!

Sárvár látnivalói:

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Csónakázó-tó Sárvári Arborétum Nádasdy Ferenc Múzeum és Vár Sárvári Kalandpark
Sárvár megismeréséhez további információkat a város turisztikai honlapján olvashat.

(Képek: www.sarvar.hu)



Innen pár percnyi autózára van a Jeli Arborétum, ami májusban és júniusban, a Rhododendronok virágzásakor a legpompásabb.

Látogatói információk:

Nyitvatartási idő:
április 1 – április 30-ig: szombat és vasárnap 8 – 17 óráig
május 1 – június 30-ig: minden nap 8 – 17 óráig
július 1 – szeptember 30-ig: szombat és vasárnap 8 – 17 óráig

Belépőjegy:
Felnőtt: 1000,- Ft/fő
Gyermek, diák és nyugdíjas: 500,- Ft/fő
Gyermek: 3- 14 éves látogató, 3 éves kor alatt díjmentes
Családi jegy: 2.000 Ft (2 felnőtt és legalább 1 gyermek), a belépőjegy mellé 1 db tájékoztató füzetet is biztosítunk.

Még több információt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. oldalán talál: http://www.szherdeszet.hu




  • Hírek, aktualítások

    • Bor-Bonbon kóstoló

      Bor-Bonbon kóstoló

      2017 márciusától a Kakasbonbon által szervezett Bor-Bonbon kóstoló programoknak egyéni, előre egyeztetett időpontokban az új Casta Diva étterem ad otthont. »

    • Soproni Tavaszi Napok

      Soproni Tavaszi Napok

      2017. március 14-én veszi kezdetét Sopron kulturális fesztiválja. Közel egy hónapon keresztül komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják az érdeklődőket. »

    • Hungary Card vásárlási lehetőség 10% kedvezménnyel

      Hungary Card vásárlási lehetőség 10% kedvezménnyel

      Honlapunkon található kuponkód árkedvezményre jogosítja mindazokat, akik elektronikus úton kívánnak Hungary Cardot vásárolni. »